Egészség - Vitalitás - Natúra

Keresés

A tartalomhoz

Egészség-Vitalitás-Natúra- Vidámságok

Érdekességek

Baleset oka rovat


1. Hazafelé tartva véletlenül rossz házba álltam be és összeütköztem egy fának, ami az én kertemben nem volt.

2. A másik autó nekem ütközött anélkül, hogy ezt a szándékát előre jelezte volna.

3. Azt hittem, hogy az ablakom le van húzva, de aztán rájöttem, hogy nem, amikor kidugtam a kezem rajta.

4. Ütköztem egy álló kamionnal, ami a szembejövő sávban közeledett.

5. A teherautó a szélvédőn keresztül a feleségem arcába tolatott.

6. Egy gyalogos nekem jött, és az autó alá feküdt.

7. A fickó elfoglalta az egész úttestet, jó néhányszor kikerültem mielőtt elütöttem.

8. Lehúzódtam az út szélére, megláttam az anyósomat, és nekimentem a vasúti töltésnek.

9. Abbéli igyekezetemben, hogy agyonüssek egy legyet, nekimentem egy telefonpóznának.

10. Egész nap növényeket vásároltam, majd hazaindultam. Amikor egy kereszteződéshez értem, egy sövény ugrott elő és megzavarta a látásomat, így nem vettem észre a másik autót, ami felém közeledett.

11. Negyven éve vezetem az autómat, de most elaludtam a kormány mellett és balesetet szenvedtem.

12. Végveszélyben az orvoshoz siettem, amikor a csuklóm kificamodása balesetet okozott.

13. Amikor a kereszteződéshez értem egy stop tábla jelent meg az úton, ahol eddig semmilyen tábla sem volt. Nem tudtam elég gyorsan fékezni és így elkerülni a balesetet.

14. Hogy elkerüljem az autóm első lökhárítójának sérülését, elütöttem egy gyalogost.

15. Az autóm szabályosan parkolt, miközben beletolatott egy másik autóba.

16. Egy láthatatlan autó előtűnt a semmiből, nekiment az enyémnek, majd eltűnt.

17. Bár azt mondtam a rendőröknek, hogy semmi bajom, amikor levettem a kalapomat, azt vettem észre, hogy koponyasérülést szenvedtem.

18. Biztos vagyok benne, hogy az öregember nem is akart átmenni a másik oldalra, amikor elütöttem.

19. A gyalogos csak bóklászott, nem tudta, merre menjen, így hát elütöttem.

20. Láttam egy lassan mozgó, szomorú arcú öregembert, amint lepattan az autóm motorháztetőjéről.

21. A baleset közvetett okozója egy kiscsávó volt egy kis autóban, nagy szájjal.

22. Kirepültem az autóból, amikor az leszaladt az útról. Később talált meg néhány kóbor macska.

23. A telefonpózna nagyon gyorsan mozgott. Megpróbáltam kitérni az útjából, amikor nekem ütközött.

15 éves Besenyő Pista bácsi, ebből AZ alkalomból felidézendő néhány örökbecsű mondata:

Nem a győzelem, a részvétel, hanem a fontos.
Közös lónak túrós a táska.
Nem a győzelem a fontos, hanem AZ őszinte részvétem.
Aki másnak vermet ás, ... Nem magának ássa!
Éhes makkal disznókat álmodsz!
Kicsi a bors, de főleg AZ őrölt.
Aki mer, annál van a kanál.
Ahány ház, annyi baj legyen.
Okos enged, ha már szenved...
Szegény ember vizel és főz!
Jobb félni, mint megnősülni!
Ki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
Mindenhol jó, de legolcsóbb otthon.
Hajléktalanok jelmondata: "Kukából nem lesz szalonna."
Felesleges, mint szőkének gondolkodási időt adni.
Verés közben jön-megy a székláb.
Evés közben jön meg a szomszéd.
Akasztott embernek lába se éri a földet

Mi a legnagyobb tévedés egy főnök életében?
- Ha feleségül veszi a titkárnojét, és azt hiszi, hogy utána is diktálhat neki.

Skót kisgyerek még pénteken is azt a cukrot szopogatja, amit hétfon kapott az édesapjától. Megszánja az édesanyja, így szól a férjéhez: - Ne legyél már ilyen takarékos, vedd le róla a celofánt

Feleség:
- Édes kicsim! Kedves kis kincsem. Cuncimókusom.
- Na mi van, Mari? - kérdi a férj.
- Kussolj má'! A kutyához szóltam


"Mivel nő vagyok, nem mondom ki, amit akarok, de fenntartom a jogot arra, hogy hisztizzek, ha nem kapom meg..."


- De jó színben van, Mama! Modellt állhatna egy kínai festőnek.
- Miért éppen kínainak?
- Mert azok festenek sárkányokat...


Két párna beszélget:
- Nagyon fáj a hátam.
- Csak nem megemelted magad?
- Dehogy, huzatot kaptam!
- Doktor úr, rettenetesen félek a foghúzástól. Esküszöm, inkább szülnék egy gyereket..
- Hát csak döntse el, asszonyom, mert akkor úgy állítom a széket.


A rendőrök körében felmérést végeznek. A feladat: különbözo alakú lyukakba különbözo formákat kell beilleszteni. felmérés végeredménye: a rendorök 5 %-a ügyes, 95 %-a viszont nagyon erős.


Ferike bemegy a tisztítóba, és letesz a pultra egy inget.
- A papám ingét kicserélték - mondja erélyesen -, és azt üzeni, ha nem adják vissza az ingét, idejön és összetöri a berendezést.
- Hányas inget visel a papád?
- Harmincötöset.
- No, akkor mondd meg neki, hogy várjuk.


- Hogy nevezik a teve hátán ülő anyóst?
- Tevén banya...


A Beatles egyik tagjától megkérdezi Kodály Zoltán:
- Mondja már meg nekem, hogy mit jelent a dalaikban a je-je-je.
- Hát nézze, Kodály úr, az körülbelül nálunk annyit jelent, mint önnél az ingyom-bingyom tálibe


Az alkohol folyékony pszichiáter.

Ha jobban néznék ki, kiesnék az ablakon.

Az a nő, aki nem csinos, milyen? Csintalan?

Ha egy férfi kinyitja a kocsi ajtaját egy nőnek, akkor vagy a kocsi új vagy a nő.

Miért mondjuk azt, hogy "tonhal" és miért nem mondjuk azt, hogy "csirkemadár" vagy "tehénemlős"?

Aki mer, annál van a kanál.

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

A mosoly még mindig a legelegánsabb módja annak, hogy kimutasd a fogad fehérjét.

A biztonsági öv nincs annyira kényelmetlen, mint a tolókocsi.

Neem, nem akarok Windowsos lélegeztetőgépet!

Annyi esélyed van, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán!!

Bután nézel, mint lufiárus a nyílzáporban...

Olyan hideg volt, hogy egy ügyvéd a saját zsebébe tette a kezét.

Ha nem volna amnéziám, tudnám miért van ez a "dézsá-vü" érzésem.

Eddig buta voltam, de vettem egy 360 fokos fordulatot.

A párom azzal vádol, hogy sose figyelek rá. Vagy valami ilyesmivel

Egy idős házaspár unokájuk esküvői szertartásán az első sorban ül.

A ceremónia felénél az asszony odahajol a férjéhez és azt súgja:

- Az imént egy csendeset szellentettem; mit gondolsz, mit tegyek?

- Cseréld ki az elemeket a hallókészülékedben!


Egy idős úrnak éveken át komoly hallási nehézségei vannak, majd végül orvoshoz fordul, aki olyan hallókészüléket ad neki, melynek segítségével ismét 100%-osan hall. Egy hónap múlva az úr visszamegy az orvoshoz:
- Önnek tökéletes a hallása. A családja boldog lehet, hogy maga ismét hall!
- Oh, még nem mondtam meg nekik. Csak üldögélek és figyelem, mit beszélnek. Már háromszor változtattam meg a végrendeletemet.

A hippi olyan ember, akinek olyan hosszú haja van, mint Tarzannak, olyan a járása, mint Jane-nek és olyan a szaga, mint Csitának.

Egy részeg dülöngél hazafelé a körúton. A Rákóczi téren megszólítja egy néger örömlány:
- Helló szépfiú, nem akarsz hazakísérni?
- Mi... mi... mit csináljak én Afrikában?

Nagy hó van. Egy szöszi sofőr fél órája követ egy hókotrót. A sofőr kiszáll, és megkérdezi, mit csinál.
- A férjem azt mondta, hogy nagy havazás esetén kövessek egy hókotrót.
- Ahogy gondolja asszonyom. Most végeztünk ennek az áruháznak a parkolójával, és átmegyünk a következő parkolóba.


filmek: A Szeretet Sörbalesetek Autó-hótalanítás Bowling


infó: Varga István info@evn.hu www.evn.hu

Honlap | Pozitív gondolatok | Érdekességek | Letöltések | Rss Hírek | Oldaltérkép

Keresés

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe